Drága Szofi, drága Szofim!

Tegnap este színházba indultunk édesanyáddal. Az IKEA-ig jutottunk. Ott aztán ledöntötte egy torokfájás. A kanapék és a piactér között keletkezett. Polcokat néztünk a nappaliba, amikor megszólalt. Fáj a tojkom!-mondta, majd megismetelte még egyszer. Tehát jól hallottam. Nem szokott ilyet mondani.Nekem legalábbis nem. És eddig nem sejpített. Hova tűnt az "r" betű? Amikor ránéztem olyan volt, mint azon a fényképen, amit az anyósom mutatott nekem egy nyaralásukról. Horvátorszagban voltak, Melinda akkor 8 éves lehetett. "Imádta a tengert, csak itt éppen beteg volt"- kommentálta a fotót. Pont ugyanazok a szemek és testtartás. A feleségem hirtelen tizentöt évet ment vissza az időben. Mindezt az IKEA-ban. A kasszánál már biztos voltam benne, hogy nem nézünk este darabot. Csalódott voltam. Édesanyád is, de ő nem annyira, mint én. A hamburgeresnél meg már egyáltalan nem. Mintha a torkafájás is elmúlt volna. A világ ismét szép lett. Édesanyád különös kapcsolatba került az ételekkel, Szofi. Ritkán látom őt nem rágcsálni valamit. Ha így van, akkor nagy a baj!

Miután hazamentünk színház helyett, úgy döntöttünk, hogy a kinti kanapén kezdjük a tévézést. Amikor a hálóban dőlünk el. akkor pár perc után elnémul a ház. Alvással oldjuk az izgalmakat. Szóval leültem a nappaliban és kapcsolagatni kezdtem a táviranyítót. Addig ő a konyhában matatott. Két zacskóval tért vissza, de egyiket sem adta nekem. Egyértelmű volt, hogy jelen állapotában nem képes a kompromisszumokra. Egyiket magának, másikat neked szánta. A lanyomtól mégsem vehetem el az ételt! Ezzel nyugtattam magam. Ő elhelyezkedett szorosan mellettem. A fejét a csípőmnek támasztotta, mosolygott egy nagyot, vett egy mély levegőt és nekiállt ropogtatni. Én összehúztam magam amennyire csak tudtam. Neki helyre volt szüksége. Épp valamilyen film ment a tévében. Egy álarcos férfi tuszkolt be egy nőt egy fekete furgonba. Persze, az egészből nem hallottam semmit. Amikor feljebb vettem a hangerőt, édesanyád is hangosabban kezdett el rágcsálni. Maxon volt, de egyikünk sem hallott semmit. Már a csípőcsontomban éreztem a harapásokat, amikor csend lett. Befejezte. A tévé meg üvölteni kezdett. Nem halkítanád le, drágám! Szofi mindjárt megsüketül- mondta, miközben a hasára tette a kezét. 

...

Tudod, hogy már csak három hétvégénk van kettesben?-kérdezte percekkel később, miközben még a zacskóban matatott. A feje a csípőmön pihent. Lábai az égbe lógtak. Legfeljebb három! Sikeresen előbányászott még egy chipset. Ez láthatóan nyugtatólag hatott rá. Én meg feszülté váltam. Olyan jólesően feszülté, mint amikor az ember randizni megy. Én lányommal találkozom hamarosan. 

Ezek után felálltam és kimentem a konyhába. Két nagy zacskóval tértem vissza. Édesanyád összeütötte a tenyereit és szó nélkül vette ki a kezemből mindkettőt. Megcsókoltam. Nem beszéltünk már sokat aznap este.

Nemsokára találkozunk, Szofi! Most már tényleg nemsokára.