Kicsi Szofi!

Ma reggel korábban ébredtem. Szándékosan. November van. Sötét van odakint. Rátok nézek. Édesanyád félig elterül rajtad. Tegnapelőtt te voltál felül. Egyszer fent, egyszer lent. "Jó reggelt, Szofi!" Adok neked egy puszit. Persze csak édesanyád után. Erre nagyon figyelek. Édesanyád is nagyon figyel. Volt már, hogy hibáztam. Ilyenkor ő másképp néz rám. Kitalálom, mire gondol. Mindig ugyan arra. A bizonytalanság is veled együtt költözött belé. Te nem reagáltál. Hogy is tudtál volna? Betakartalak titeket. Ez is valami új. Mióta te létezel, édesanyád képtelen fázni. Nem használ takarót. Eddig használt, többet is egyszerre, Azt hittem ismerem őt. Naív vagyok. Tudatlan. Furcsa dolog ez a terhesség. 
Kikelek az ágyból. Izgatott vagyok. Pisilek, arcot mosok. Sohasem fordítva. Bizsereg az agyam, a gondolataimat kémlelem. Öt óra van hat helyett. Mit csinálok tulajdonképpen? Elmosolyodok. Neked írok levelet, Szofi. Reggel, este helyett. Léteznek reggeli és esti gondolatok? Vagy csak gondolatok léteznek? Köpök egyet, miközben ezen gondolkodom. A mentol felébreszt, de már a kávéra gondolok. Egy gombot nyomok be. Minden pillanatok alatt történik. Gőzölög a kezem. A pohár eltűnik benne. Már az ablakban állok, kifelé bámulok. Befelé nézek. Éles a kontraszt. Nem így szoktam. De ez a reggel más. 
Éjszaka egy emberrel voltam. Gondolataimban. Nem aludtam, nem tudtam. Ma vele találkozom. Az én világomat adom, hogy az övét megértse. Bőkezű vagyok, ez a munkám. Megoszthatom-e a gondolataimat a klienseimről a meg nem született lányommal? Furcsa kérdés. Ez egy reggeli gondolat. Nem viszem be szupervízióba. 
Mocorgást hallok. Fény szűrődik át a gőzfelhőn. A mosdóban vagy most édesanyáddal. Állandóan pisil. Miattad Szofi. Wc-től wc-ig éli az életét. Minden más lényegét vesztette. A lefolyó víz zubogása is ismerős lesz, Szofi. Egy pillanat telik. Ismét csend van. Együtt voltunk kicsi lányom.
Éjszaka féltem. Pontosan tudom az idejét. Akkor történt, amikor rád gondoltam. Féltem. Most is érzem. Félek és szeretek. Együtt érzem a kettőt. Furcsa érzés ez a terhesség. Furcsa érzés apává válni. Azért félek, hogy szerethessek. Téged. Miközben magamat féltem. Összezavarodtam kicsit. 
Orvosnál voltam nemrég. Kivizsgáltak. Nem fájt semmi. Az orvosokat sem szeretem. Mégis elmentem. Megnyugtattak. Mégsem nyugszom. Édesanyádba a bizonytalanság költözött. Belém a félelem. Félek, hogy legyen időm. Szeretni. Veled lenni, Szofi. Mennyi időt töltünk majd együtt? Ez is egy reggeli gondolat. Ezt sem viszem szupervízióba. 
A telefonom megszólal. Nem keres senki. Az ébresztő jelzi, ébredni kell. Mosolygok. Jól átvertem. Lassan mennem kell. Várnak már rám. Leteszem a poharam, magamhoz veszem a kulcsaim és a következő pillanatban már egy piros lámpanál töprengek. Hogy jutottam ideáig? 
Léteznek reggeli gondolatok. Az éjjeli gondolatok gyermekeiként születnek. Nem hosszú életűek. Mélyről jönnek. Fájdalmasak. Aztán az ajtón kilépve elhalkulnak. A friss levegőt nem szeretik. Elhalkulnak, de nem tűnnek el. 
Holnap inkább este írok, kicsi lányom!