Drága Szofi, drága Szofim!

Szerettem ezt a két napot édesanyáddal. És veled persze. Tele volt legekkel. Először is meglepődtem. Úgy, mint korábban soha még. Hegyet másztunk. Itthon a legmagasabbat. Kávét ittunk. Eddig a legrosszabbat. Fürödtünk. A legszebb medencében. Csókolóztunk. A legédesebben. Ketten voltunk hármasban. Ettünk, ittunk, beszélgettünk, szeretkeztünk. Azt is hármasban. Utóbbit később megérted! Furcsa dolog ez a terhesség.
Vendégségbe érkeztünk édesanyáddal. Oda, ahova már várnak minket. Figyeltünk. Jegyzeteltünk. Az étteremben, a szálloda folyosóján, a parkolóban. Ők többen voltak, mint. Most még többen. Hármasban, négyesben. Valakik ötösben is. Kialakult forgatókönyv szerint tették a dolgukat. Sírtak, nevettek, neveltek, etettek. A szálloda csak fedősztori. Ez a beavatás és a beetetés helyszíne. A családosoké, akik cselsek, fortélyosak. A legszebb arcukat mutatják. Bevetnek mindent, hogy magukba szippantsák a gyanútlan párokat. Nincs ellenállás, iskola, óvoda. Nem kell gondolkozni. Vacsorán, reggelin, a gyerek háziján. Elillan a "kell" hatalma. Az emberek kifordulnak önmagukból. Akár két méteresek, akár csak egy ötvenek. Senki sem siet sehova. Komolyan veszik a szombatot, vasárnapot. A gyerekek szentekké változnak, a szülők meg angyalokká. Ide költözünk a családdal, Szofi.
A medence volt a csúcs. Minden tekintetben. Kimerevítem egy pillanatát neked. Gyerekek mindenhol. Földön, vízben, levegőben. Pelenkában vagy fürdőruhában. A légkondi levegője cirógatja a vizes testüket, ahogy finoman átfúj rajtuk. Nevetnek, izegnek, mozognak. Szülői kezek markolják őket. Néha gyengén. Ilyenkor kicsúsznak. Elrepülnek, csobbanak, nyelnek egy nagyot. A fejük eltorzul, a tüdejük dolgozni kezd. De nincs baj, a kapcsolat helyreáll. A szülői kéz ismét magabiztosan tart. 
Édesanyád eddig bírta, Szofi. Miközben a repkedő gyerekeket néztük, megszólalt. A romantikáról kezdett el beszélni. Halk volt. Inkább suttogó. A romantika nagyon furcsa dolog, Szofi. Igazából nincs is ilyen szó. Inkább gyűjtőfogalom. Sok minden tartozik bele. Én kevésbé. Legfeljebb időszakosan. De erről majd édesanyád mesél neked. Hideg levegő csapott át a medencék fölött. A rideg táj beköltözött a medence partjára. Kezdett kényelmetlenné válni az ágy. Nyomott a hátam és a fejem alatt. Eddig semmi bajom nem volt vele. Ki kellene cserélni. Mocorogni kezdtem. Édesanyád hangja erősebbre változott, miközben a pocakjával bíbelődött. " hiányzik a romantika, Gábor! Az érintésed. És olyan röviden csókolsz mostanában." Rám nézett. Szavakat várt tőlem. A számból. Én számolni kezdtem. Mély levegőket vettem. A szavak még várhatnak. Harminckettő után megszólaltam. " mire gondolsz, drágám?" Igen. Ez mindig beválIk. " most ne légy pszichológus, Gábor! Pontosan tudod, mire gondolok!" Nem vált be. Gondolatrohanásom lett. Védekezni nem akarok és támadni sem. Svájc akarok lenni. Édesanyád viszont nem fogja ezt hagyni. Be akar rángatni a háborúba. Korábban nem volt ezzel probléma. Nyílt sisakkal mentem és harcoltam. Mindenkit kivégzetem. Egyedül maradtam. Mára megváltoztam. Édesanyádért megérte, Szofi. Lengyelország mégsem lehetek. Mit tegyek? " milyen hosszú csókot szeretnél, Drágám? "- kérdeztem. " mint, az elején, amikor még annyira szenvedélyes voltál!" -válaszolta. Azt szeretném, hogy olyanok legyünk, mint az elején voltunk!". Ott a pont! Kimondta, amiért jöttünk. Lehet, nem tudatosan, de ezért vagyunk mi most itt. " rendben drágám. Oda fogok figyelni!"- csókoltam meg hosszan az édesanyád, Szofi. Négy, öt, hat. Számoltam. A kezemmel a testét cirógattam. " ez így jó lesz?" - kérdeztem aztán. " tökéletes"- válaszolta és elfordult aludni. 
Az ágy ismét puhává változott. A levegő kellemes lett. A mi kapcsolatunk pedig erősebb. Miattam. Megváltoztam. Eddig csak gondoltam ezt, vagy hinni akartam, most már tudom. Lassan indulunk haza, Szofi. Én bekötve egy ülésbe, ti pedig egy másikba edesanyáddal. Jó volt itt lenni!
Holnap írok, kicsi lányom!