Drága Kislányom!

Mi még nem ismerjük egymást, ezért bemutatkozom neked. Az édesapád vagyok. Azért írom most e levelet, hogy ezt véletlenül se felejtsem el a későbbiekben. Titokban az édesanyádnak is leveleket kezdtem el írni. Vannak dolgok, amelyekre emlékezni kell. Magunktól ez gyakran nehezen megy. Ezért én írok. Mindent, ami bennem van. És ha majd felejtek, olvasok. Átélem azt, amit ezek nélkül a sorok nelkül nem tehetnék meg. 
Ahol te most vagy, oda ez a levél nem fog eljutni. De egyszer kérdéseid lesznek és válaszokat akarsz majd. Remélem így lesz! Mert ha igen, akkor ez azt jelenti, jó úton járunk édesanyáddal. Közel vagy, de még nem értünk meg rád. És te sem ránk. Várunk. Egymásra. 
Az édesanyád jelenti a világodat hamarosan. Tőle tanulod majd a legfontosabb dolgokat az életedben. Rácuppansz a csodaszép melleire és három óránként magadba szívod őt. Egyre többet és többet. Az izgatottságod fokozatosan szűnik majd. Nyugodt és békés leszel. Az édesanyád nagyon jó tanár lesz. Ezt ő még nem tudja. De én igen. Ő egy kicsit most aggódik. Arra kérlek téged, biztasd őt, ha már itt leszel. Szüksége lesz rá. Elég, ha csak rámosolyogsz vagy a szemeit keresed éjszakánként. Azokat szeretni fogod te is. Azokba szerettem bele. Huncutul meleg barnák. 
Velem kezdetben ritkábban találkozol majd. Ezért elnézésedet kérem. Megjelenek időnként szemeid látóterében egy-egy pelenkával a kezeimben. Ügyetlen leszek. Gyakran fogsz kinevetni vagy éppen sírsz miattam. Tehetetlenül hajolok majd feléd, fejemet vakarva. De megfejtelek idővel, csak legyél kicsit türelmes velem!
Édesanyád most jött meg a munkából veled együtt, ezért kicsit fel kell függesztenem az írást. Hamarosan folytatom. Kimegyek elétek a kocsihoz és köszöntelek titeket. Édesanyádat megcsókolom és te is kapsz egy puszit. Te azonban sohasem fogsz emlékezni erre.
Jelenleg ti ketten még egyek vagytok. Amikor édesanyádat csókolom még nem látlak, de már érezlek téged. Leginkább deréktájékon. A legédesebb fizikai akadály vagy, aki két embert nem hozhat közelebb egymáshoz.
Hét hónapja még nem tudtam rólad. Szóba kerültél már korábban, de akkor meg csak egy álom voltál. Egy autóban vagy épp séta közben bukkantál fel újra és újra. Próbáltunk ugyan egymásra koncentrálni, de te valahogy mindig közénk furakodtál. A gondolat, hogy te lehetsz az első pillanattól izgatott bennünket. Pedig akkor még mi votlunk egyek. Édesanyad és én. Mi álmodtunk meg téged es te teremtettél meg minket. Olyan gyorsan jöttél, mint amilyen hirtelen szerettem bele édesanyádba. Percekben mérhető módon. Vagy inkább másodpercekben. Mások vagyunk, mint a többiek. De ezt majd édesanyád elmeséli neked, nagyon sok éjszakát virrasztotok ti még együtt. Én meg alszom, de nagyon közel hozzátok.
Tegnap találkoztunk utoljára. Te meg én. Édesanyád kezét fogtam és izgatottan bámultunk téged. Nem sokat foglalkoztál velünk. Szerintem nem is tudtad, hogy leselkedünk utánad. Pedig ez a kedvenc hobbink. Kilesni és megfejteni téged. Hallgatni a szívverésed, nézni a buksid körfogatának változását, a pocakodat, a kezeidet, amivel az arcod takarod. Egy dimenzió választ el minket és a színek hiánya. De két hónap múlva ez a helyzet megváltozik. És veled együtt megváltozik minden.
Jelenleg azonban nincs más, csak a várakozás. Érintések és izgatottság. Együtt megélt esték, amelyeken még ketten takarózunk, de hárman merülünk álomba. 
Mi hamarosan találkozunk. Ott leszek, amikor jössz. Várlak majd és megölellek. Hallod majd a hangom és érzed az érintésem. Emlékszel majd rám, de nem tudod honnan vagyok oly ismerős. Csak sejtéseid lesznek, ki vagyok. Az édesapád vagyok Szofi.
Egy hét és újra írok lányom. Olyan gyorsan változik most minden. Nekem írnom kell és emlékezni, mert neked kérdéseid lesznek.